Posted on

Édes Napok 2015 – remekül éreztük magunkat!

Remek kilátások
A kilátás nem is lehetett volna jobb

Az elmúlt hétvégét a Várban töltöttük, ahol most került megrendezésre az Édes Napok Budapest Csokoládé- és Édességünnep, immár 5. alkalommal. Nagyszerű volt találkozni a nagyszámú érdeklődővel és bezsebelni azt a rengeteg elismerést és dicséretet, amivel termékeinket illették. Rengetegen voltak kíváncsiak a díjnyertes bonbonjainkra, de hirtelen nehéz lenne olyan terméket említeni a választékunkból, amely ne örvendett volna népszerűségnek.

A stand
Ez még itt az első nap, amikor a meleg miatt csak kevés dolgot lehetett kirakni.

Judit pénteken cake pop készítési workshopot tartott a Miele Gasztroszínpadon, ahol lelkes nézők csatlakoztak hozzá és dekorálták a saját cake pop-jaikat. A résztvevők elleshettek pár technikát és megtudhatták, hogy az egyes lépéseknél mire kell ügyelni hogy a végeredmény szemet gyönyörködtető legyen. Persze a gyakorlás és kézügyesség elengedhetetlen, de az elméleti alapok immár a nézők rendelkezésére állnak. Sok sikert kívánunk az otthoni kísérletezéshez!

Pénteken amúgy szó szerint túl meleg fogadtatásban volt része az összes kiállítónak, igazán komoly kihívás volt a csokoládékat megóvni a nagy hőségben. A mi elhelyezkedésünk még talán az egyik legkedvezőbb volt, de aki a nyugati oldalon kapott helyet, azokat nem irigyeltük, mert ott még több fokkal nagyobb volt a kánikula. Pedig nálunk is elérte a hőmérő higanyszála a 28 fokot, árnyékban. Ez a csokiknak már szinte végzetesen magas hőmérséklet. Szombaton javult a helyzet, vasárnap pedig a szelet leszámítva ideális csokifesztivál időjárás kerekedett.

elotte utana
A nap végére rengeteg minden elfogyott, pedig minden reggel jól megpakolt hűtőautóval érkeztünk.

Úgy vettük észre, hogy szépen gyarapszik és egyben csiszolódik az érdeklődők csokival kapcsolatos ismerete. A vevők már nem az alapkérdéseket feszegetik, hanem egyre jobban részletekbe menő kérdéseket tesznek fel. Jókat beszélgettünk, jó volt látni, hogy működik az elméletünk, és Magyarországon ugyanúgy kezd lezajlani az a fejlődési folyamat, az értő fogyasztói réteg kiszélesedése, mint a borok piacán. Ahogy ott is sok év alatt eljutottunk onnan, hogy a félédes cudarkát itták a népek mondjuk kólával, mára komoly kultúrája alakult ki a borfogyasztásnak. Kialakult egy egész széles igényes borfogyasztó réteg. Na mi úgy gondoljuk, ez zajlik a csokoládénál is, és ennek nagyon örülünk. A maguk részéről mindent megteszünk, hogy szolgáltassuk az igényes csokifogyasztáshoz magukat a csokikat – mi ezt értjük az alatt, hogy harcolunk az emberek csokoládéhoz való jogaiért. Rendes csokit mindenkinek!

Nagyon szerették a látogatók a magyar népművészeti motívumokkal díszített pálinkás csokoládéinkat, lelkesen fogadták az olyan ízbéli újításainkat mint a libatöpörtyűs csoki vagy a meggyes-mákos fehér csoki, és kaptunk pár ötletet, hogy még miket próbáljunk ki a jövőben. Megígérjük, hogy megtesszük, és ami működik, abból termék lesz. Mert ez a fontos, hogy olyat készítsünk, ami a vevőinknek tetszik. Az persze klassz, ha egy zsűri érti és elismeri amit csináltunk, de semmi nem versenyezhet azzal, amikor látjuk a fogyasztók lelkesedését és örömét. Mi ezért dolgozunk.

Köszönjük az elmúlt pár napot és várjuk a következő közönségtalálkozónkat, legközelebb most szombaton, Szárszón!